Amikor beléptem a házba, döbbentem rá, hogy mekkora hibát követtem el. Hiszen mégis csak ő volt a legjobb barátnőm, mióta az eszemet tudnom, és most haragszik rám.
Anno úgy ismerkedtünk meg, hogy egy játékkal kezdtünk el játszani. Anno, gondtalan korszakunkban. Aztán egy suliba kerültünk. Bár nem egy osztályba, és sok új embert ismertünk meg, mi mégis minden szünetet együtt töltöttünk, és meséltünk egymásnak. Aztán egy nap, mivel nagyon kevesen maradtunk mind a két osztályba, összevontak minket, így osztálytársak lettünk végre, s elnevetgéltük az összes órát, ami a jegyeinken is meglátszott. Bár olyan rossz tanulók mégse voltunk, csak amikor a tanár hirtelen felszólított minket, akkor nem tudtuk, hogy épp mit is kell mondani. De ez nálunk nem volt akadály. Valahogy mindig kimagyaráztuk magunkat, a tanárok nagy bosszúságára. Hát röviden ennyi a 8 évünk története. És most jöjjön a középiskola. Igazából nem tudom, hogy ebben a 4 évben mi történt Krisztivel, mert nem egy középsuliba jártunk. A sajátomról viszont annál többet tudnék mesélni, de ezt később. Egyenlőre ennyi: összejöttem barátommal, érettségi után összeköltöztünk, majd másfél év múlva megkérte a kezem. Az érettségim egész jól sikerült, meg úgy általában is 4-5 tanuló voltam. És most, hogy egyetemre járunk, ismét összehozott minket a sors Krisztivel, de azt hiszem, hogy a sors tévedett, mert nem kellett volna újra összehoznia minket. Már bánom, hogy megharagudott rám a saját butaságom miatt, de alapjában véve makacs ember vagyok, így nem én fogok bocsánatot kérni tőle, pedig tudom, hogy én voltam a hibás. Ha most felhívom, azt fogja hinni, hogy gyenge vagyok. Ha ő hív fel, nem is tudom, hogy felvegyem-e egyáltalán. Bár akkor csak jobban megharagszik rám. Tudom már! Ha felhív, felveszem a telefont és bocsánatot kérek tőle.
-- Eközben Kriszti. --
Nem tudom elhinni, hogy segíteni szeretnék neki, hogy ne omoljon össze lelkiekben, de ő rám se hederít. Ennyit ér neki a sok éves barátságunk. Nem értem. Borzalmasan vagyok. Valóban látszott rajta, hogy baj van, de a legjobb barátnője vagyok, mért nem mondta el nekem? Pedig kérdeztem. Annyira szeretnék segíteni.
Emlékszem, az oviban olyan gondtalanok voltunk. Ugyanazzal a játékkal játszottunk, közben beszélgettünk, így ismerkedtünk meg. Általános iskolában egy ideig évfolyam társak voltunk, később osztálytársak lettünk, mert összevonták az osztályainkat. Emlékszem már akkor is maga szerette megoldani a gondjait, de akkor még elmondta, hogy mi nyomja a lelkét. Ennyit voltozott volna középsuli alatt? Nem tudom, hiszen négy éven keresztül nem láttam. Most is csak a sorsnak köszönhetem, hogy egy egyetemre járunk, de már alig ismerek rá.
Este felhívom és bocsánatot kérek, mert én tévedtem. Már bánom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése