Mikor hazaértem anyuék már otthon voltak, s nagyon aggódtak értem. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy elmondok mindent az elejétől a végéig. Amikor végeztem anyukám elnevette magát, és csak annyit kérdezett, hogy "ekkora butaságon, hogy tudtatok összeveszni?" Megmondtam neki őszintén, hogy magam sem tudom, és épp ezért mentem el sétálni, hogy végig gondoljam. Ezután felsiettem a szobámba, hátha most már megy a tanulás, de még most sem ment. Örömömben is folyton Kriszti felé vándoroltak el a gondolataim. Felhívtam, hogy mit csinál, s elmondta, hogy neki sem sikerül semmi, ezért megbeszéltük, hogy átmegyek hozzá, és behozzuk a lemaradásunkat. Hisz 4 éve nem láttuk egymást, és semmit se tudunk egymásról abból a 4 évből. Átöltöztem, lesiettem a földszintre, és mondtam anyuéknak, hogy elmegyek Krisztihez, mert sok a beszélgetni valónk, amit be kell pótolni.
Amikor odaértem szívesen fogadott. 9-ig elbeszélgettük az időt fél 8-tól. Nagyon sok mindent megbeszéltünk, de nem értünk a beszélgetésünk végére, ezért úgy döntöttünk, holnap folytatjuk.
Mikor hazaértem rögtön bedőltem az ágyba, s másnap reggel keltem fel a telefonom csörgésére. Kriszti hívott, hogy nem-e megyünk együtt suliba. Ugyan csak 10-re kellett mennem, de beleegyeztem, mivel így el tudjuk kezdeni a beszélgetésünk második részét.
Találkoztunk is, de még az állomás felé menet, ahogy kijöttem az utcából. Kriszti mosolyogva fogadott, s kért, hogy most én meséljek a középsulis éveimről.
Elkezdtem az elejétől mesélni, hogy egy picit nehezebbnek éreztem a középsulit az általánosnál, hiszen ez tényleg igaz is volt, de a jegyeimen nem látszott.
Ez a rész uncsi, úgyhogy gyorsan tovább is léptem oda, ahol összejöttem barátommal. El kezdtem mesélni, hogy hogy s mint volt, de addigra beértünk az egyetemre, s már az óra is elkezdődött. Mikor vége volt az óránknak, megbeszéltük, hogy hazafelé megvárom, mert aznap már nem volt közös óránk. A napom gyorsan telt, mint általában mindig, ha nem akartam, hogy gyors legyen. Végül ennek is be kellett következnie valamikor, így hát megvártam Krisztit, és elmeséltem végig mindent. Mikor odáig jutottam, hogy anyukám halála, ott mondta Kriszti, hogy ezt nem muszáj elmesélnem, ha fájdalmas és nem szeretnék róla beszélni. Ezért nagyon hálás voltam neki, így hát meséltem tovább, hogy barátommal többször összekaptunk kapcsolatunk során, és volt olyan is, hogy komoly volt a dolog – tehát úgy tűnt, hogy vége – de végül nem volt annyira komoly, hogy ne tudjuk megbeszélni. De ez a korszak is elmúlt, és most már tervezgetjük az esküvőnket, hisz már két és fél éve együtt vagyunk, ami pontosan a 3 éves évfordulónkon lesz. Így tömören ennyi, persze elmondva sokkal több idő volt.
Amikor odaértem a történetben, hogy mi volt annak, amikor találkoztam vele a a vonaton, gyorsan közbe szólt, mert nem akarta hallani, hogy mennyire marcangoltam önmagam, és nem akarta önmagát sem marcangolni ismét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése